Autokrácia: egyeduralom, önkényuralom. Olyan kormányzati forma, amelyben a politikai hatalom egésze egyetlen személy (vagy személyek zárt csoportja) kezében összpontosul.

Rainer Wenger (Jürgen Vogel) a középiskolai tanár azt a feladatot kapja, hogy az ún. „projekt hét” keretében a fenti fogalom mélyreható tanulmányozásával foglalkozzon a kurzust felvevő diákokkal. Wenger tanár úr nem örül a munkának, hiszen ősi punk rajongó lévén szívesebben tanított volna az anarchiáról, ám azt elhappolta előle az iskola legunalmasabb oktatója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A diákok szintén nem örülnek a témának, és csak a tanár személye miatt jelentkeztek a kurzusra. Már az első órán közlik, hogy ez egy lerágott csont, és a német nép a nácizmus rossz példáján tanulva sosem fogja kétszer ugyanazt a hibát elkövetni. Rainer meglepődik a diákok reakcióján, és egy kísérletbe kezd. Úgy dönt, hogy hosszas magyarázás helyett inkább megmutatja a diákoknak, milyen autokráciában élni.

Megválasztják vezetőjüknek a tanárt, majd az ő irányításával szép lassan létrejön minden, ami egy autokrata államformához kell. Az együvé tartozás érzése, az egyenruha, a fegyelem. Ezek önmagukban nem rossz dolgok, amit egy-két kivétellel a diákok is látnak, de lassan kezdenek az eszme megszállottjává válni anélkül, hogy észrevennék.

Egyenruhát készítenek maguknak, feloldódnak a státuszbeli ellentétek, a kurzusba járó diákok egységbe olvadnak, mozgalmukat pedig elnevezik Hullámnak. Azok a diákok, akik őrzik egyéniségüket, és nem akarnak belépni, a Hullám ellenségeivé nyilváníttatnak, és elnyomás, kiközösítés a sorsuk. Az ártatlanul indult kísérletből valóság lesz. A diákok azt hiszik, hogy valami közös jó dolognak a részesei, mi nézők pedig láthatjuk, milyen könnyű a tömeget manipulálni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A film szépen lassan, és nagyon pontosan követi végig a folyamatot. Mikor a Hullám egy közös kézjelet is kitalál magának, érezzük, hogy ez már nem játék, és a kísérleti nyulak kiléptek a tanár irányítása alól. Feltárulnak az erős összetartásból adódó kezdeti pozitív dolgok ellentétei, és ahogy halad a film, egyre nyomasztóbb szemlélni, miféle közösség kelt életre.

Nem magyaráz a film, nem tanít, egyszerűen csak mutat egy példát. Mi pedig csak nézzük, ahogy a diákok észre sem véve magukat csúsznak lefelé a lejtőn. Wenger pedig tudja, hogy a gyeplő kiesett a kezéből, mi nézők pedig érezzük, hogy itt már csak a tragédia teremthet rendet. Nincs más hátra tehát, csak az utolsó lecke, amit nekünk nézőknek sem árt az eszünkbe vésni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A film alapjául az 1967-ben Palo Altóban valóban megtörtént eset szolgált. A valós eseményekből 1981-ben The Wave címmel készült egy amerikai tévéfilm, amit Todd Strasser ugyanebben az évben ifjúsági regénnyé fejlesztett. Ezt a könyvet vette alapul Dennis Gansel, és ültette át egy mai német gimnázium környezetébe.

A megvalósítás nagyon realisztikusra sikerült. A székben ülve elhisszük, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet (ahogyan már meg is történt). A forgatókönyv nagyszerű, a színészek is remek munkát végeztek. Dennis Gansel rendező jól összefogott mindent, és egy kiváló filmet tett le az asztalra.

Értékelés

Egy tízes skálán: 10

A bejegyzés trackback címe:

https://vagoszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr43108009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása