Az első exploitation filmek már az 1920-as évek elején megjelentek, de igazi fénykorukat a 70-es években élték. Ahogy arra a műfaj elnevezése is utal, egy-egy tabutéma reklámerejének kihasználásával („exploit”) csalogatták be a nézőket grindhouse mozikba. Ilyen szempontból talán a pornóhoz hasonlítható a legjobban: ha megvan a filmben, amire a néző vágyik (vér, erőszak, meztelenség), akkor a történet teljesen mellékes dolog. Gyakran előfordult például, hogy a filmet hirdető plakáton lévő dögös hölgyemény nem is szerepelt a produkcióban, csupán a plakát exkluzivitását akarták növelni vele. A műfaj főbb stílusjegyei - a teljesség igénye nélkül - az alacsony költségvetés, a pocsék színészi produkció, a rossz megvilágítás, a gyatra minőség, tehát általában minden, amit a filmkészítés írott, és íratlan szabályai megkövetelnek.

Napjainkban főleg Tarantino és Robert Rodriguez Grindhouse összefoglalójának köszönhetően a műfaj ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendhet. Így történhetett, hogy a Machete után ismét egy „ál előzetes” alapján készült filmmel gazdagodott az exploitationök népes tábora.

 

A történet meglehetősen egyszerű, dehát ez ugye alapkövetelmény: egy hajléktalan (Rutger Hauer) úgy dönt, hogy új városba költözik. Megérkezvén szomorúan tapasztalja, hogy a város a helyi gengszterfőnök jóvoltából gyakorlatilag egy undorító szemétdomb. Nincsenek szabályok, nincs törvény, bárki megtehet bármit. Mindenütt fosztogatók, punkok, szatírok, erőszaktevők (stb.) garázdálkodnak. Főszereplőnk pedig úgy dönt, hogy egy lőszerből kifogyhatatlan sörétes puska segítségével kisöpri a szemetet az utcáról.

A film követi a hagyományokat. Az elejétől kezdve undorítóan gyomorforgató jelenetek követik egymást egy nagyon laza történetszállal összefűzve. A pozitívumokhoz kell sorolnom viszont, hogy a hangulat valahogy behálózza az embert. Ennek én nem nagyon örültem, végig nyomasztó érzés volt bennem, és fintorogva, össze-összerándulva szemléltem a különböző egyedi szerszámokkal elkövetett csonkolásokat, belezéseket, lefejezéseket. Valahogy nem tudok nevetni az ilyen dolgokon, és egyébként a Machetével ellentétben a film nem is ad rá lehetőséget. Többször elgondolkodtam, hogy miért is nézek ilyesmit, dehát ha már elkezdtem, én bizony végigülöm.

 

A karakterek laposak, az őket alakító színészek igen gyatrák. Ez alól Rutger Hauer sem kivétel. Azt nem tudtam eldönteni, hogy a karaktermegformálás szándékosan a műfaj sajátosságai miatt lett egyhangú és rossz, vagy csak így sikerült. Végeredmény szempontjából viszont mindegy is, a lényeg, hogy nem jó nézni, a szereplők ál-színészkedését.

 

A blőd jelenetek a film utolsó harmadában tömegestől zúdulnak ránk. Az idétlen páncélban két lábon járó vaskályhának tűnő könyörtelen bérgyilkosok, vagy a Flashdancet idéző jelenet, amelyben a hajléktalanpárti prosti (Abby) félelmetes fegyvert gyárt magának, azért mosolyt csalnak az arcunkra. A hobó kórházi monológja, vagy Abby utcai szónoklata, melyek elvileg az üzenetet hordozzák, viszont mind unalmas közhelyek. Egyébként a prostituáltat alakító Molly Dunsworth nyújtja talán az egyetlen hiteles alakítást. 

Érezni végig, hogy a film nem veszi komolyan magát, de én nem tudtam nem komolyan venni. A fenti sorokból talán már kitűnt, hogy nem vagyok a műfaj rajongója. Szerintem az ilyen filmekre egyáltalán nincs szükség, de el kell fogadni, hogy az exploitation létezik, és létezni is fog. Ha műfajon belül kellene osztályoznám, simán 7-8 pontot kapna, erre azonban képtelen vagyok, úgyhogy marad az arany középút.

Értékelés

Egy tízes skálán: 5

A bejegyzés trackback címe:

https://vagoszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr153117569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása