Malik El Djebena (Tahar Rahim) tizenkilenc éves. Először került felnőtt büntetés végrehajtási intézménybe. Hat évre ítélték el. Sebhelyes, megviselt arca az utcai élet viszontagságait tükrözi.

A börtön csupa beton, és rács. Nyomasztó világ, ahol az ember egyedül van, noha több százan veszik körül. Csak magára számíthat. Az őrök levegőnek néznek mindenkit, hacsak nem lobogtat feléjük valaki vastag pénzköteget.

Röviddel érkezése után kerül a szomszédos cellába egy folyamatban lévő per koronatanúja Reyeb (Hichem Yakoubi). A börtön korzikai csoportja felajánl Maliknak egy üzletet: vagy megöli Reyebet, vagy ő hal meg, Malik pedig az életet választja.

A gyilkosság után a két szék közé esik. A korzikaiak nem tartják velük egyenrangúnak, az arabok pedig a fehérek talpnyalóját látják benne. A két tábor között kell lavíroznia.

Szokatlanul nyersen, szinte sokkolva tárja elénk Jaques Audiard a nyomasztó börtönvilágot. A hangulat, szinte az első kép letaglóz, és nem ereszt egészen a film végéig. Az erőszak, és a kiszolgáltatottság minden képkockán jelen van. A börtönélet hűen tükrözi a francia társadalom nehézségeit, az etnikai csoportok ellentéteit.

A film alapvetően a két fő karakter, a fiatal bűnöző Malik, és a korzikai keresztapa, César Luciani közötti viszonyra épül. A fiatal fiú börtönbe kerülésekor a mindenható Lucianitól függ. A gyilkosságért cserébe megvédik, megvan mindene, de sosem fogadják be. Csak egy mocskos arabnak tartják, és ezt többször közlik is vele, miközben a ruháikat mossa, kávét főz nekik, vagy éppen mosogat utánuk. Malik közben olvasni, és írni tanul, megtanulja a korzikaiak nyelvét, kihallgatja beszélgetéseiket, és figyeli piszkos üzleteiket, míg végül fordul a kocka, és az egykor volt keresztapából csak egy szánalmas öregember válik.

A főszereplő karakterfejlődése is mesterien megkomponált. Malik ugyan arab származású, de nem vallásos (disznóhúst eszik), ugyanakkor a korzikaiak köze sem tartozik. Talán az egyetlen a börtönben, aki nem tartozik sehová. Egy érzelmekre képtelen fiúként vonul be, távozásakor pedig átöleli időközben született keresztfiát, és annak anyját.

A színészi játék kiváló. Az eddig csak TV-s produkciókban szereplő Tahar Rahim tökéletesen megállja a helyét nagyjátékfilmben is. És nem feledkezhetünk meg a Lucianit alakító Niels Arestrupról sem.

Azért azt sem mellékes megemlítenünk, hogy mit sugall a történet. Az iskolázatlan fiatal srác az utcán nyomorogva a mindennapi bűnözés folyományaként börtönbe kerül. A börtön elvileg olyan intézmény, ami a bűnözők átnevelésére, oktatására hivatott. Vajon mi lett volna Malikból, ha mondjuk a seregbe, kerül? Talán ugyanúgy megtanult volna olvasni, írni, fegyelmet tanult volna, és rendet. A sereg helyett azonban börtönbe zárták, ahol végül a városi alvilág vezetőjévé „képezte magát”.

Nagyon nehéz film, kell hozzá a megfelelő hangulat, de mindig emlékezni fogunk rá. Az egyetlen hiányosság, amit fel lehet hozni talán az lehet, hogy a belső folyamatok ábrázolása mellett néhol kicsit elnagyolt a külső történetszál vezetése. A változások ugrásszerűen követik egymást, és a lépcsőfokok közötti átmenet nem mindig egyértelmű a néző számára. Ennek ellenére a film kiváló alkotás, mindenkinek ajánlom, aki szereti az európai filmeket (azoknak is, akik nem).

Értékelés

egy tízes skálán: 8

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.